Georgikon Campus Levéltár

Georgikon Campus Levéltár

Utolsó frissítés: 2023 június 07.

Az Egyetem legkorábbi jogelődjének, a Georgikonnak az iratait a Festetics család levéltárában őrizték, amely a levéltár állami kezelésbe vételekor lényegében épségben a Magyar Nemzeti Levéltárba került, ahol napjainkban is őrzik.

Az 1860-as évek közepétől újra folyamatosan működő intézményben az iratkezelés színvonala ugyan sokáig elmaradt a kor legfejlettebb módszereitől - hosszú ideig külön kezelték a bejövő és kimenő iratokat és csak kezdetleges segédleteket alkalmaztak - de az irattár épségben megmaradt. Az 1880-as évektől a sorszámos iktatás mellett már modern, tematikus csoportosítást is alkalmaztak. A XX. század első felében már korszerűbb iratkezelési rendszereket alkalmaztak, a különböző iratfajtákból évtizedeken át hiánytalan sorozatok maradtak fenn. A tanácsülési jegyzőkönyvek és az igazgatói iratok szinte a kezdetektől rendelkezésünkre állnak, épségben megmaradtak 1865-től a hallgatói törzskönyvek is.
1949-ben, a Keszthelyi Osztály felszámolását követően az iratokat a Magyar Agrártudományi Egyetem központjába szállították, ahonnan 25 évvel később kerültek vissza Keszthelyre a Georgikon Majormúzeumba (ma Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely) és itt kerültek megőrzésre levéltárunk létrehozásáig. Az 1970-es években a nagymértékben kibővült egyetemi szervezetnek megfelelően igen sok más, korábban önálló intézmény iratanyaga is intézményünkbe került.

Az 1980-as évek során lendületet vett hazánkban is az egyetemi archívumok létrehozása, fejlődése. Mivel akkor szinte valamennyi hazai egyetemen a könyvtárak segítségével, azok szervezeti keretein belül alakultak meg a egyetemi levéltárak, érthető módon a Georgikonon is a könyvtártól indult a kezdeményezés. Az előírt feltételek megteremtését követően - az akkori Művelődési Minisztérium engedélyével - 1987. január 1-től archívumunk szaklevéltárként működik.